2016. október 29., szombat

A vallon parlamentet – nemmel szavazása után – «meggyőzték»…



A szocialista Paul Magnette, a vallon kormány Európa hősének kikiáltott miniszterelnöke bejelentette, hogy a tárgyalások eredményre vezetettek

 

Néhány napja az  CETA ellenzői még reménykedtek. Végül, egy napja, a vallon parlament beadta derekát (59 szavazat mellette, 5 ellene), Belgium is aláírhatja az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

Mind a 28  tagország kormánya támogatja a CETA-t, de eddig Belgium nem adhatta formális beleegyezését, mivel egyik parlamentje azt elutasította, s így az EU sem fogadhatta el sajátjának.  

«A javított és korrigált CETA jobb a réginél. Több garanciát nyújt és ez az, amit támogatok», nyilatkozta Paul Magnette. A szövetségi miniszterelnök, Louis Michel és a flamand miniszterelnök, De Wever azonban sietettek kijelenteni: a CETA egy jottányit sem változott.

Az előző – nemleges szavazás után – Magnette a facebookon köszönte meg az állampolgárok tizezreinek támogatását a CETA-val szemben…
Ki állíthatja teljes komolysággal, hogy a szerződés nem a multinacionális vállalatoknak nyújt megengedhetetlen előnyöket, nem a külföldi befektetőket védi megalapozhatatlanul és nem a mezőgazdaságból élőket nyomja méginkább víz alá?

Magnette nem átallja cinikusan hozzátenni: «Ezzel az üggyel, meg kell mondanom,  nagy zajt csaptunk, most már az egész Európa tudja, hogy a vallon parlament létezik ».

A CETA szövegét az európai parlamenti képviselőknek is jóvá kell hagyniuk 2017 januárjában és az EU különböző nemzeti és regionális parlamentjeinek ratifikálniuk.
Nincs kétségünk, meg fogják tenni. Az EU és a szocialisták ismét bizonyítottak… demokráciáról, dolgozói, nemzeti érdekekről…

2016. október 27., csütörtök

Vallónia győzelme először is az állampolgároké, a dolgozóké, mozgalmaiké, a szakszervezeteké




A sajtó egyöntetűen a gépezetbe került «homokszemről» beszél a vallon parlament voksával kapcsolatban amellyel megakadályozta a CETA (Kanada-EU szabadkereskedelmi) szerződés aláírását.

Pedig Chrystia Freeland kanadai nemzetközi kereskedelmi miniszter még meg is látogatta a vallon miniszterelnököt, Paul Magnette-et, hogy meggyőzze a CETA hasznosságáról. Mindhiába. Könnyes szemmel fordult az Európai Bizottsághoz, hogy az “végezze be a munkát”, mivel “Kanada jól dolgozott, de most a labda az EU térfelére került”.

A 3,6 milliós Vallónia 29 országot blokkolna, ideértve Ottawát és Brüsszelt”, bosszankodik a Le Figaro zsurnalisztája, aki úgy gondolja, hogy a “kis namuri parlament” képviselői visszaéltek jogaikkal. Nyugtalanság tapasztalható az igennel szavazó ritka madár vallon képviselők között is: “Vallóniát Európa Kubájává alakítjátok!”,

Persze, a vallon álláspont valóban viszálytkeltő Európában. A «szocialista» Manuel Valls olyan egyezségről beszélt, amely «kiegyensúlyozott, mindkét fél számára nyerő és kölcsönösen jót tesz». A vallon miniszterelnök, aki szintén a szocialista párt tagja, viszont úgy ítéli, hogy az veszélyes a közszolgáltatásokra és a hazai mezőgazdaságra nézve csakúgy, mint a demokráciára. Azt mondja: «a vallon különlegesség az, hogy mi használjuk jogunkat, tessék vagy nem. A mi alkotmányos szervezetünknek éppen olyan hatalma van, mint minden tagországnak».

Milyen megbocsáthatatlan pimaszság a «világ nagyjai» szerint!

Pedig Magnette nem egy forradalmár. Maga mondja: ”nem a szabadkereskedelmet vagy a kereskedelmi szerződéseket ellenezzük. De magasak az elvárásaink. Ha ez illegitim, akkor nem kell állami ratifikációs hatalmat adni nekünk. Azt viszont nem mondhatják, hogy a szerződés úgy, ahogy van tökéletes és csak az igen és az igen között választhatunk”.

Magnette és vallon parlament mindössze használta jogát, ami neki adatott, hogy kimondja saját szavát abban, ami valami tárgyalásnak tűnt. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker pedig nem tér magához. Ő maga mondja, “szája tátva maradt”.

Ami a kanadai miniszterelnököt, Justin Trudeaut illeti:”Hát akkor kivel akar Európa üzletet kötni a jövőben”?
A szabadkereskedelemnek hiányzik a kvótája” ironizál a L’Humanité, amely idézi Patrick Le Hyaricot (az Európai Egyesült Bal európai parlamenti képviselőjét): “Mára új helyzet alakult ki. Lehetetlen megtartani a csütörtökre tervezett aláírást. De ez csak az első győzelem… ».

Első győzelem? Azzal a feltétellel, hogy a jövőben Európa népei helyrehozhatják az európai szerződések által megszüntetett szuverenitásukat. Ennek neve is van: szakítás az EU-val és annak helyére a szabad nemzetek szabad és egyenrangú együttműködése lép.

 







 Vallónia nincs egyedül… A térképen azok a közösségek, melyek elutasítják a CETA-TTIP 
szerződéseket.


2016. október 26., szerda

„TEKINTS HÉTKÖZNAPJAIDRA,MEGTALÁLOD BENNE A SEMMIT ÉS A SZENVEDÉST!”




1956 viharos őszén a magyarországi munkásosztály (proletariátus) jelentős hányada felkelt társadalmi viszonyaival szemben. Felkelt a bolsevizmus ellen, felkelt a tőkés világrend ellen. Nem kért az uralkodó osztályok Jaltájából, nem kért a bolsevik Moszkvából! Elege lett a kizsákmányolás és kiszolgáltatottság szürke zónáiból, elege lett abból, hogy a sztálinista hatalom ráterpeszkedik életére, és kisajátítja azt. És harcolni kezdett utcákon, tereken, gyárakban, munkahelyeken, fiaik és lányaik az egyetemeken. Ahol csak lehetett. Munkástanácsokat szervezett, amelyek saját kezükbe akarták venni a termelést, új, kizsákmányolástól mentes szocialista társadalomért harcoltak!
 
Noha küzdelmük telis-tele volt ellenmondással, zsákutcával, hamis jelszavakkal és elképzelésekkel, hazafiaskodó megnyilatkozásokkal, a végsőkig harcoltak, küzdöttek! Proletár szabadcsapatokat szerveztek - ezek egyikét, a Tűzoltó utcai csoportot vezette Angyal István, akit Kádár ‘58-ban kivégeztetett.
 
Ez a forradalmi harc nem volt elegendően jól szervezett és osztálytudatos ahhoz, hogy a valódi kommunizmust elkezdhesse életre hívni a sztálinista „kommunizmus” romjain. De ettől még történelmi tény, hogy az ‘56-os felkelés határozottan és tudatosan az egész fennálló rend ellen irányult, nem csak a szocializmusnak hazudott sztálinista államkapitalizmus, hanem a nyugati magánkapitalizmus ellen is.
 
„MINDEN GONDOLAT UTCAKŐBE TORKOLLIK!“
 
1956-ban a munkások azért küzdöttek, hogy ne legyenek többé se urak, se szolgák. A feladat ma sem más! Hogy az élet élni kezdjen! Hiszen mit ad és ígér nekünk a tőkés vidámpark? Létbizonytalanságot, háborút, bérért robotolást vagy kényszerű munkanélküliséget, létminimumon vagy alatta való vegetálást, elidegenedett kapcsolatokat...
És képeket! Képeket vízbe fulladó menekültekről és fölényesen vigyorgó politikusokról, közmunkáért sorban álló földönfutókról és luxusban hentergő üzletemberekről, elpusztított erdőkről, elszennyezett tengerekről, és az apokalipszis lovasairól, haszonélvezőiről.
 
Társadalmi nyomorúságunk lényegét, minden probléma velejét illetőn kormány és ellenzék egy követ fújnak. Nem a demokráciáért kell hát harcolnunk, amely szabadságunknak csak az illúzióját adja meg, hanem a tőkés társadalom és mindenfajta kizsákmányolás megszüntetéséért! Szólítsuk meg a mellettünk állót, törjük meg a mindennapok kiüresedett, ellenforradalmi rutinját. Ragadjuk kezünkbe saját sorsunkat!
 
SEMMIT NEM KÖVETELÜNK, SEMMIT NEM KÉRÜNK, ELVESZÜNK, ELFOGLALUNK, KISAJÁTITUNK, HARCOLVA ÉLÜNK!
A KOMMUNIZMUSÉRT,AZ OSZTÁLYOK NÉLKÜLI, VILÁGMÉRETŰ EMBERI KÖZÖSSÉGÉRT!
 
Kapcsolatfelvétel: gondolkodo@citromail.hu

Hungaristák...



Még a helyiek is alig tudnak valamit a Győr közelében, Bőnyben évente megrendezett szélsőjobboldali kiképzőtáborról. A Nemzeti Arcvonal a gyöngyöspatai Véderőtől eltérően nem szereti a hajcihőt, a csoport által szervezett paramilitáris táborok mintaként szolgáltak a legtöbb szélsőjobboldali társaság számára. Az Athena Intézet Magyarország egyik legszervezettebb félkatonai gyűlöletcsoportjáról.
Győrkös István – a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű, magát hungaristának, nemzeti szocialistának valló szervezet vezetője.

© Filep István
Jó állapotú, nagyméretű, kúriaszerű ház, a homlokzaton kazettában egy Szűz Mária-szobor, gondozott kert. Hátul az udvarban lovakat szerszámoznak fel. Ősz hajú, bajszos, szemüveges férfi érkezik a névtábla és csengő nélküli kapuhoz. Győrkös a bemutatkozást követően azonnal jelzi, hogy soha nem nyilatkozik a sajtónak, vállalja mégis a nyilatkozatot.
„Az idén Tapolcán van a tábor. Ott találtunk megfelelő helyet, kinőttük az ittenit. …Egy-kétszáz fő közötti résztvevővel számolunk. …Azt olvasni, hogy itt ilyen meg olyan halálfolyosók vannak és hogy megverik az embert. Ilyen nincsen. A tábor nem katonai jellegű, mert a katonai jellegű kiképzéssel már nem foglalkozunk. Eljutottunk arra a pontra, hogy már nem érdemes tovább művelni. Persze vannak ilyen elemei is, mert igénylik a résztvevők: ebbe beleértendő a céllövéstől kezdve minden, ami ehhez hozzátartozik, de főleg az alaki kiképzés” – közli Győrkös az interneten meghirdetett nyílt táborról. 
… A településtől elkülönült tábor területén bevezetett szigorú rendszabályoknak nyilvánvalóan szerepük van abban, hogy az MNA immár több mint egy évtizede háborítatlanul, élénkebb rendőrségi vagy sajtóérdeklődés nélkül tartja katonai kiképzéseit és terjeszti ideológiáját a táborba érkező fiatalok között.
„Buzik, cigányok, zsidók nem vehetnek részt”
A nyári nyílt tábor meghirdetett programjában „harcászati alapok elméleti és gyakorlati oktatása”, „lőfegyver-ismereti oktatás” és „légfegyveres lövészet”, „épületharcászati alapok elméleti és gyakorlati oktatása, városharcászat elméleti oktatása” szerepelnek. A meghívó megfogalmazása szerint „Buzik, cigányok, zsidók nem vehetnek részt a táborban” és követelmény „a cigány és zsidó életmód (bűnözés, kábítószer stb.) elutasítása”.
© Filep István
… „Nem mondom, hogy nem vagyunk mi antiszemiták. Nem szeretjük a zsidókat. Ez tény, ők se szeretnek minket. Miért szeressük őket és ők miért szeressenek minket?” – mondja a táborszervező, aki ennek ellenére tagadja, hogy antiszemita lenne. Szerinte „a nagy antiszemiták vagy antifasiszták esetleg antikommunisták”, az anti-felfogást képviselők általában „unintelligens emberek, teljes erőből gyűlölködnek és nem látják meg az egészet. Nálunk, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik az az óhéber nyelvet is beszéli. Mi pontosan látjuk a zsidóságnak a dolgait”.
Szálasi utódai
A Magyar Nemzeti Arcvonal Magyarország egyik legszervezettebb félkatonai gyűlöletcsoportja. A csaknem húsz éve tevékeny szervezet központi feladatot lát el más extrémista csoportok félkatonai kiképzésében. Célja a fegyveres harcokra való felkészülés, amit propagandája is jól érzékeltet: egy, a csoport által készített kisfilm amerikai katonák lemészárlását mutatja be és dicsőíti a gyilkosság elkövetőit. A szervezet alapítója állítása szerint Szálasi Ferenc – az államszocializmus évtizedeit emigrációban töltő – személyes képviselőitől kapott felkérést a hungarizmus magyarországi képviseletére.
Az 1990-es években a csoport több tagját őrizetbe vették, Győrköst magát államellenes izgatás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Az MNA szervezte meg először a külföldi neonáci csoportokat azóta is évente hazánkba vonzó Becsület Napja névre keresztelt rendezvényt. A megemlékezést jelenleg a Vér és Becsület Kulturális Egyesületből alakult Pax Hungarica mozgalom rendezi. Győrkös „ortodox, fundamentalista hungaristáknak” nevezi a Pax Hungaricát, majd megjegyzi, hogy „amikor gyűlölködésről van szó, akkor ezen az oldalon nincsen határ”, az egyes szervezetek vetélkednek egymással.
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint feltételezhető, hogy a roma sorozatgyilkosságot elkövető „Halálbrigád” is együttműködésre törekedett az MNA-val. K. Árpád, a cigánygyilkosságok perének elsőrendű vádlottja próbálta felvenni a kapcsolatot Győrkössel, Cs. István, a csoport másik tagja pedig – rendőrségi kihallgatások szerint – kapcsolatban állt az MNA debreceni tagjaival.
A tábor területén még egy rozsdásodó tengeralattjárót is találni
© Filep István
A csoport tagjainak száma ismeretlen, 30-tól akár pár száz főig is terjedhet, függően attól, hogy állandó tagsággal vagy az MNA-val személyesen is kapcsolatba lépőkkel – például a nyílt táborok visszatérő résztvevőivel – számolunk-e. Az erősen hierarchizált felépítésű szervezet több „beavatottsági” szinttel rendelkezik és maga Győrkös, csak a a legszűkebb kör tagjait nevezi „az arcvonalnak” és külön tartja nyilván az úgynevezett „Népi Akciócsoportok” tagságát.