2017. szeptember 9., szombat

Bérunió


Mai fórumom

Tennap óta ismét szalma vagyok, mert elmentek Hódmezővásárhelyre a Rönóért, és addig is etetni kell valakinek a cicákat.

Szóval, úgyis ráértem, hát kimentem a sárospataki piacra. Ha emlékeztek rá, néhány héttel ezelőtt én nyitottam meg ott a választási kampányt, most meg mit látnak szemeim: egy jobbikos ember aláírásokat gyűjt.

Gondoltam, beszélgetek vele kicsit, nem látszott baromarcúnak.

Kérdem tőle, mégis, mit vár, itt jórészt nyuggerek vannak, akiket épp a napokban oltott le a főnöke.

Mondta, hogy a Vona konkrét esetről beszélt. Mondtam, ez igaz, na de hogyan? Ezzel kicsit elvoltunk, közben páran odagyűltek körénk, így aztán rátérhettünk a lényegre.

Hogy ugyanis mit gyűjt. Mondta, hogy aláírásokat a bérunióra. Hogy Európában minden dolgozó ugyanolyan bért kapjon a munkájáért.

- És hová akarják ezeket az aláírásokat eljuttatni?
- Hát az EU-hoz.
- De onnan nemrég még ki akarta léptetni az országot a Jobbik.
- Most nem akarja.
- Akkor mit akar?
- Hogy a magyar munkás is úgy keressen, mint a német. Ezzel egyetért?
- A legnagyobb mértékben. A munkásmozgalom alapkövetelései közé tartozik, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért.
- Akkor aláírja?
- Mikor is alakult a Jobbik?
- Miért fontos ez?
- Mert 1999. óta miért pont most jutott eszébe?
- Ez nyolc ország kezdeményezése...
- Azt tudom, de miért most jutott eszébe?
- Mert a nyolc ország...
- Önállóan nem lehetett volna, hogy eszébe jusson? Volt rá eddig 18 éve. Na ugorjunk!
- Ön szerint az természetes, hogy egy közmunkás milyen keveset keres?
- Nem, egyáltalán nem természetes. De ha jól emlékszem, a jobbikos önkormányzatok az élen jártak a közmunkások foglalkoztatásában. Jut eszembe: a kezdeményezés vonatkozik a menekültekre is?
- A migránsok menjenek haza!
- Tehát ők ne keressenek annyit, mint a német munkás?
- A saját hazájukban oldják ezt meg, ne Európában!
- De Európa éppen attól Európa, hogy segít a menekülteknek, befogadja őket. Az az Európa ilyen, amelyiknek gyűjtenek.
- Mi másmilyen Európát akarunk.
- Tehát, ha jól értem, olyan Európát, ahol a Jobbik mondja meg, ki az európai és ki nem.
- Aki Európában született, az európai, aki Magyarországon, az magyar.
- Aki Erdélyben?
- A történelmi Magyarországon.
- Aki Máltán, mert a szülei ott kaptak munkát?
- Az kérheti a magyar állampolgárságot.
- Ki kérheti?
- Aki magyar.
- Ki a magyar? Az itt született cigány, az magyar?
- Mit akar ezzel?
- Hát, hogy neki is ugyanannyi jár-e, mint a németnek.
- Ha hajlandó volna dolgozni, igen. De a cigányok nem dolgoznak, csak élősködnek a magyarokon.
- Akkor hiába születtek itt, nem magyarok mégse?
- Aki magyar, az dolgozik. A cigány nem dolgozik.
- Na térjünk vissza a közmunkásra! Ismer olyan jobbikos önkormányzatot, ahol vannak közmunkások?
- Persze, van ilyen.
- Dolgoznak ott cigányok?
- Elképzelhető.
- Az is elképzelhető, hogy jól dolgoznak?
- Igen, persze. Van kivétel.
- Ha jól dolgoznak, akkor miért nem alkalmazottként foglalkoztatja őket az önkormányzat?
- Mert az önkormányzatnak nincs annyi pénze.
- Ha lesz bérunió, akkor lesz az önkormányzatnak pénze?
- Ha a Jobbik nyeri a választásokat, lesz.
- Miből lesz?
- Az állam ad neki.
- Miből ad az állam?
- Nem lesz lopás. Eddig a Fidesz és a kommunisták is loptak. A Jobbik nem lop.
- Egy német szakmunkás 3-4 ezer eurót is megkeres havonta. Ez azt jelenti, hogy a szakképzettséget igényló - mondjuk - cigány az önkormányzattól havi kb. egy millát fog kapni?
- Igen.
- Jut eszembe: ismer olyan céget, ahol jobbikos a tulajdonos?
- Biztosan van ilyen.
- Mit gondol, ott a tulaj fizet egy millát a dolgozóinak?
- Nem tudom, nem hiszem, nincs még bérunió.
- Ha volna, miből tudna fizetni?
- Abból, hogy nem lesz lopás.
- A jobbikos tulajdonos nem fog lopni?
- Ő most se lop. Jobbikos nem lop.
- Ha nem lop, miért nem fizet egy millát?
- Mert nincs bérunió.
- Tehát nem elég, hogy nem lesz lopás, még bérúnió is kell.
- Igen.
- De ha nincs lopás, minek a bérunió, ha anélkül is tudnak rendes munkabért fizetni? Nem lehet, hogy a bért meg is kell termelni?
- Nyilván.
- Az nem lehet, hogy most nem azért nem kap egy millát a munkás, mert a termék a piacon nem adható el annyiért, hogy ki lehessen fizetni a bért?
- Nyilván el is kell tudni adni annyiért.
- De nem lehet. Ha lehetne, akkor eladná. Nem hülye olcsóbban adni, ha drágábban is lehetne. De azért tudja eladni, mert a magyar munkást a tulajdonos nem fizeti meg, akár jobbikos, akár nem.
- Aláírja?
- Nem.

https://www.facebook.com/peter.cskadar/posts/1595114517207363

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.