2017. szeptember 5., kedd

Szudán: Fatima Ahmed Ibrahim, feminista, kommunista és muzulmán, csendben elment






Fatima Ahmed Ibrahim, a szudáni parlament 1965-ben választott első női képviselője 2017, aug. 12-én Londonban elhunyt

Fatima Ahmed Ibrahim egész életében a nők jogaiért harcolt, számos politikai sikert ért el. Halála hírét sűrű csend övezi.

Fatima sikerrel ötvözte a feminizmust és a politikai harcot«Az emancipáció nem jelenti, hogy a jó hagyományoktól és nemzeti értékektől meg kellene szabadulnunk. A szudáni nőknek nem kell kopírozniuk a nyugati asszonyokat. Nekünk az analfabetizmus, a betegségek, a munkanélküliség, a szegénység, a diszkrimináció ellen kellen harcolnunk. A nőknek nem kell a férfiakat sem másolniuk, egyenlőnek lenniük - a jogokat illetően -, és minden téren döntésképesnek. A férfiak önmagukban nem felelősek a nők diszkriminációjáért. Legtöbbjük szintén kizsákmányolt és diszkriminált. Együtt kell elérnünk azokat a változásokat, amelyek a demokráciára épülnek, a társadalmi igazságosságra és az emberi jogokra. Az emancipációnak kollektívnek kell lennie, ez az én kommunista álmom.»

Fatima 1929
-ben született Szudán egyik legnagyobb városában. A család 8 gyermeke közül a negyedik volt. Apja tanító és imám, anyja is iskolázott volt. Már a gimnáziumban elkezdte korának brit gyarmatosítása elleni és a lányok egyenjogúsítása melletti küzdelmét, elsőként kezdett diáksztrájkba a lányok tudományos oktatása megszüntetésével szemben, és még csak 14 évesen az értelmiségi nők gyarmatosításellenes egyesületének alapítója.

Huszonéves korában a Szudáni Nők Uniójának egyik megalapítója, amelynek 1956-ig elnöke maradt. «Első követelésünk a politikai jogok megszerzésére vonatkozott, mert azt gondoltuk – joggal -, az az alapja mindennek, mesélte a l’Humanité-nak. A Koran nevében elutasítottak bennünket. Meg kellett tanulnunk az iszlám vallást ahhoz, hogy megmutassuk a fundamentalistáknak, ez a vallás nem tartalmazza a nők elnyomását». A polgári jogokért, a béregyenlőségért, az anyasági szabadságért, a nők írástudatlanságának megszüntetésért küzd, azért, hogy tanulhassanak, foglalkozást űzhessenek, a házastársi erőszak esetében olyan törvény szülessen, amely nem kötelezi őket visszatérésre férjükhöz.  

1954-ben a Sawt al-Mara (Nők Hangja) folyóirat főszerkesztője. Egyik publikációja a női empowerment előnyben részesítéséről komoly súllyal bírt a forradalomban. Még ebben az évben a szudáni kommunista párt tagja lett.

Az Abbou-rezsimnek véget vető 1964 októberi forradalom után, a nők szavazati jogot nyertek. 1965-ben Fatimát első nőként megválasztják a parlamentbe.



1968-ban a legtöbb jog, amiért küzdött, megvalósult, a nők munkavégzése lehetségessé vált minden területen, az egyenlő béreket, a lányok felsőfokú oktatáshoz jutását, a fizetett anyasági szabadságot törvénybe foglalták. «Fatima, erősíti meg Ibrahim Elnur, a kairói amerikai egyetem professzora, az első vonalban állt, de nők egész generációi követték, s még a jobboldali konzervatív szervezetekben is, mint a Muzulmán Testvérek, kikövetelték helyüket».

Fatima új ösvényt taposott ki a nők számára Szudánban.

1969-ben Jaafar Nimeiri megdöntötte a kormányt és szakított a kommunistákkal. A kivégzettek között volt a szakszervezetis Alshafie Ahmed Alshiekh, Fatima férje, aki nem volt hajlandó beállni Nimeiri mögé.

Ahogyan a  The Guardian közli, Fatima Ibrahim a következő éveket háziőrizetben és börtönben töltötte Nimeiri 1985-ös megdöntéséig. De 1989-ben, egy másik államcsíny után, Omar al-Bashir katonai diktatúrát vezetett be a civil társadalom és a nők jogait erőszakosan megsemmisítve. Fatimát ismét letartóztatták. 1990-ben végre menedékjogot kapott Nagy-Britanniában, egyetlen fiához, az orvos Ahmedhez csatlakozott, politikai aktivitásával fel nem hagyva, a szudáni nők szervezete londoni ágát megalapítva. Több könyv szerzőjeként folytatta harcát a fundamentalizmus ellen, a Times-ban mondja: «ezek a szélsőséges iszlamisták paraziták. Isten nevében akarnak uralkodni, de csak saját gazdagodásukat szolgálják» .

1993-ban az ENSZ neki adja az Emberi Jogok díját. 2005-ben visszatér Szudánba, ismét képviselőnek választják. 2006-ban újabb elismerést kap, a szabadgondolkodás Ibn Rushd díját.

Egy kis londoni szobában hunyt el körülvéve férje fényképeivel és szudáni emlékeivel.

Forrás:http://information.tv5monde.com/terriennes/soudan-fatima-ahmed-ibrahim-feministe-communiste-et-musulmane-partie-en-silence-188837 (alapján)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.