2017. november 6., hétfő

Levél Katalónia dolgozóihoz






Szervezőbizottság a IV. Internacionálé rekonstrukciójáért (CORQI)

II. Nemzetközi tanácskozása, 2017. November 1, 2, 3

********************************************


Üdvözlet Katalónia dolgozóinak


30 országból jöttünk össze, a IV. Internacionálé rekonstrukciójáért küzdő munkásaktívák vagyunk. Azt a hatalmas mozgalmat köszöntjük, amelyben Katalónia dolgozói, fiataljai és népe a spanyol állam és az egész földrész szintjén új  távlatokat nyitott.


A megtorlás, az erőszak, az urnák megsemmisítése ellenére október elsején sokszázezren megmozdultak és szavaztak – elvitathatatlan többségben –  a köztársaság helyreállításáért.

Mit is jelent a köztársaság? A monarchia végét, a Franco-diktatúra által 40 évig tartó és azután még negyven évig meghosszabbított, a spanyol állam minden népe intézményes elnyomásának megszűnését, lezárását.


A Katalóniai Köztársaság egy kapu, amely megnyílt, hogy a nép dönthessen – a városi, vidéki dolgozók és a fiatalok  – arról, milyen legyen ennek a köztársaságnak a társadalmi tartalma és politikai formája. 


A köztársaság Katalónia dolgozói és az egész spanyol állam számára a szakítás lehetőségét jelenti az IMF-fel, az Európai Unió programjaival, amelyet milliónyian elutasítottak 2012, majd 2014 sztrájkjaiban és tüntetésein. Ez az a lehetőség, amelynek szociális tartalma elvezethet a munkásköztársaságig.

Minden spanyol régió előtt megnyílik az út, hogy a spanyol állam szabad köztársaságai egyesülhessenek.


Tudjuk jól, a munkásosztály az a társadalmi osztály, amelynek leginkább érdeke a monarchiával leszámolás és a köztársaság kikiáltása.

Október elsején a nép kinyilvánította akaratát.


A népszavazást követően egyik (a referendum és a köztársaság védelmére alakult) bizottság deklarálta: «október elsején a katalán nép döntött, népszavazással fejezte ki akaratát, hogy független köztársaságot hoz létre és ezt a Civil Gárda és a rendőrség beavatkozásának brutális körülmények között tette. Kerületünkben számos választási irodát bezártak, másokban a választók saját testükkel álltak ellen a rendőri erőszaknak, de demokratikus jogaik gyakorlását megvédték – ahogyan láthatták az egész világon.

Két nappal később, okt. 3-án a megtorlás ellen és a szabadságjogok védelmében általános sztrájk indul egész Katalóniában. Ebben – mert másképpen nem mehet – a dolgozó osztály lett a legaktívabb és meghatározó társadalmi osztály. A «köztársaság védelmi bizottságában» azt gondoljuk, az általános munkabeszüntetésnek folytatódni kell, mivel a következő időszak harcának ez fontos eszköz lesz a születőben levő köztársaság védelmében és a spanyol állam kezében lévő túsz, a két Jordi kiszabadítása érdekében. (…)

Követve a jelszót, amit október elsején bocsátottunk ki: “Szervezzük meg magunkat az osztály-igenért”, kerületünkben megkeressük a dolgozókat, hogy csatlakozzanak a köztársaság védelméhez, harcukat és munkahelyi követeléseket támogatjuk. A köztársaságnak azért kell megszületnie, hogy a bennünket sújtó súlyos szociális problémákat megoldja, és igazságosabb társadalmat hozzon létre».


Október 28-től a monarchia intézményeinek természetének megfelelően folyik a Rajoy-kormány brutális megtorlása. A megtorlást támogatja Trump, az Európai Unió és a nagyhatalmak minden kormánya.  

 Az EU és a tőkések világosan kifejezték gyűlöletüket a katalán köztársaság ellen. Megértették, hogy osztályérdekeiket veszélyezteti a monarchiával végezni kívánó sokszázezres mobilizáció. Jól értik ezt – az Unió és az európai országok különböző kormányai szent szövetségével együtt.


A IV. Internacionálé rekonstrukciós bizottsága (CORQI) üdvözöl Benneteket. 


Szégyen, hogy a munkásosztály és munkásmozgalom képviseletét deklaráló vezetők a katalán köztársaság ellen fordulnak, egészen addig mentek, hogy parlamenti képviselőik ellene szavaztak, a monarchia és Rajoy 155-ös cikkelyének alkalmazásával a szabadságjogok gyakorlásának felfüggesztésére; legitimizálták az új, csizmatalpak alatt megtartandó dec. 21-i választásokat, amelynek egyetlen célja az okt. 1-i eredmény megsemmisítése; sőt, addig a cinizmusig is elmentek, hogy valami hipotetikus jövőbeli spanyol köztársaság kedvéért a katalán köztársaság elleni harcra buzdítanak.

Szégyen rájuk, mert az lett volna a dolguk, hogy egész Spanyolországban munkásbizottságokat hívjanak össze ezzel a gondolattal:  «kovácsoljuk össze a spanyol állam összes régiójának dolgozóit, hogy együtt végezzünk az IMF és az EU diktálta munkásellenes programokkal, hogy alkotmányozó eljárást kezdeményezzünk, ami lehetővé teszi a leszámolást a francoista királysággal és a szabad spanyol köztársaságok szövetségét hozza létre». De ők nem csak elutasították a dolgozók megkérdezését, hanem ellenkezőleg, a katalán dolgozók ellen kampányoltak Andalúziában, Baszkföldön, Kasztíliában.


Szégyen azokra, akik Európa országaiban a munkásszervezetek élén állva hátat fordítanak a munkásszolidaritásnak.

Szégyen azokra, akik folytatják a katalán dolgozók elszigetelését a spanyol és az európai dolgozók együttesétől.  


Üdvözletünk Katalónia dolgozóinak. Tudjuk, hogy helyzetetek nehéz, semmit nem várhattok vezetőitektől, akik a népszavazás után is kinyilvánították hűségüket az Európai Unió és a pénztőke iránt. De azt is tudjuk, hogy a mozgósításon keresztül további védelmi bizottságok jöttek létre, s mindenáron folytatjátok a szervezést az okt. 1-én megszerzett vívmány megőrzéséért.  Tegnap, nov. 2-án az összes katalán városban  tömegek tízezrei demonstráltak a letartóztatások, az agresszió, az Európai Unió szerepe ellen és általános sztrájkra hívtak.


Bízunk abban, hogy a Katalán Köztársaság a népszavazás akaratának megfelelően létrejön, s bármi is történjék, elsőként mások számára is előkészíti a lépéseket. 

Bízunk a katalóniai dolgozók, fiatalok képességében, bízunk a spanyol dolgozókban, hogy megtalálják a szervezett utat jogaik érvényesítéséhez.


A CORQI, amely a dolgozók és népek felemelkedésének harcosa az egész világon, mellettetek áll. Követeljük: «El a kezekkel a katalán néptől! A politikai foglyok kiszabadítását! Az üldözés leállítását! Éljen a katalán köztársaság!»

Saulx-les-Chartreux 2017. nov. 3. 13 h 30


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.