2018. március 28., szerda

Franciaország: a vasút




«A Spinetta-projekt jogállásunk végét jelenti»

Christophe Moreau válaszol, a CGT aktivistája Achères-ben és Saint-Lazare-ban

Mi az álláspontod a kormány támadásával kapcsolatban?

Ez a Spinetta-jelentés szolgál a vasúti reform új projektjeként, valójában pedig egyik eleme sem teszi lehetővé a szolgáltatás javítását. Ellenkezőleg, mivelhogy az SNCF-et magánvállalkozássá akarja alakítani, az állam nem lenne tulajdonos, hanem csak részvényes (mint az Air France, France Télécom, EDF-GDF, stb. esetében). Megnyitja az utat a tőke és a privatizáció előtt, és semmi megoldást nem nyújt a vállalat adósságának rendezésére sem. Az adósságot az államnak magára kell vállalnia, mivel ennek legnagyobb része a TGV-vonalak kiépítéséből származik. A jelentés aláhúzza, hogy az állam kivonul és a régiókra hagyja a kérdés rendezését. Tudva tudván, hogy a régiók már most is pénzügyi gondokkal küzdenek, bizonyos, hogy számos vasúti vonalat le fognak zárni.
Ehhez adódik hozzá, hogy a munkaerőpótlás jogállása megszünik, holott a biztonság szempontjából specifikus és szigorú keretekre van szükség.
Végül pedig a jelentés azt állítja, hogy 200 millió eurót tud besöpörni a tarifák felülvizsgálatával. Azaz, erősen megnöveli a szolgáltatás árát.
Röviden: mindenki vesztes, a vasutasok is, az utasok is.
Ezért kell feltétlenül megakadályozni a közszolgálat lerombolását, meg kell kontrázni a politikusok és a média összehangolt dezinformációit, a vasutasok megbélyegzését. 
Mivel hosszú lesz a küzdelem, meg kell nyerni az utasok támogatását, tömegessé kell tenni a harcot, ki kell szélesíteni, annál is inkább, mert a támadás a közszolgáltatások minden területén érzékelhető.

Aláírtad a vasutasok felhívását, amelyben konferenciát akarnak az állami tulajdon monopóliumához visszatérés érdekében.

Azt gondolom, a közszolgáltatások felszámolásának folyamata kétségbevonhatatlanul megállapítható. Az egyetlen megoldás ennek gyógyítására a közszolgáltatások visszavétele és állami felügyelet alá helyezése. Persze ez a tanácskozás nem fogja megoldani a gondot, de lehetővé teszi, hogy tudatosítsuk, mennyire fontosak a közszolgáltatások, azok megőrzése, hiszen azok biztosítanak hozzáférést mindenki számára egyenlő bánásmódodal. Ez pedig nem egyeztethető össze a magánérdekkel..

Hogyan készültők a riposztra, mik a jelszavak?

Achères-ben a vasutas-CGT-nél a terepen győztük meg a dolgozókat arról, hogy kell ez az akció. A munkánk meghozta gyümölcsét, mert többszázan megyünk a márc. 22-i tüntetésre.
A jelszavak: a minőségi közszolgáltatás, a visszatérés az egységes és integrált vállalathoz, általános béremelés, a konkurencia megnyitásának megszüntetése, az élet és a munka minőségét rontó újjászervezések leállítása, a vasútellenesség berekesztése. Ezen túl az állomásokon az utasokat szóróanyaggal tájékoztatjuk és véleményt is cserélünk velük.
Ami a szervezeti egységet illeti, országos szinten egyetértés van a követeléseket illetően, az áprilisi sztrájk lefolytatásában. Az egyetnemértést el akarjuk kerülni.  


Szakszervezeti információk (CGT, UNSA és CFDT)

A CGT, UNSA et CFDT közös nyilatkozata: «Megállapítjuk, hogy a kormánynak semmi hajlandósága nincs a valódi tárgyalásokra, a szakszervezetek semmilyen megjegyzését, kritikáját nem veszi számításba (…) A szakszervezetek felelősségük tudatában megállapítják, hogy ilyen önkényes kormánnyal szemben kollektív, hosszú, intenzív harcra van szükség. Következtetésképpen: 2018. április 2-4-től kezdődően minden 5 napban kétnapos sztrájkról döntöttek» (márc. 15-i kommüniké)
A SUD-Rail föderáció: «egyetért az ápr. 3-val kezdődő munkabeszüntetéssel, de fenntartással él a CGT – UNSA – CFDT azt követő sztrájksorozatának tervét illetően, erről a márc. 21-én tartandó tanácskozáson kíván tárgyalni. Mandátuma korlátozódik a 24 órás megújítandó sztrájkról szóló előzetes bejelentésre és az ápr. 3-tól kezdődő közgyűlések megtartására (...) » (kommüniké márc. 15, 21 h.)
A Force ouvrière deklarálta: «A Spinetta-jelentés teljes visszavonását !!! A közgyűlések teljes mértékben függetlenül döntsenek az általános sztrájkról. A közgyűlések a vasutasoké, akár szakszervezeti tagok, akár nem. Szakszervezeti egységet! Egységet a vasutasok között!» (röplap, márc. 16)
*(a Spinetta-jelentés a francia vasút jövőjéről szól 127 oldalon – az Európai Bizottság figyelmeztette a tagországokat, hogy a vasúti személyszállitás privatizációja a küszöbön áll, határideje 2019)

A vasutasok megbeszélik, megvitatják és döntenek

• Szakszervezeti bizalmik
Arról, ami a márc. 22-i sztrájk és tüntetés előestéjén történt:
«– A kollégák egyharmada feliratkozott, hogy Párizsba jön a tüntetésre.
A lelkiállapot inkább pozitív, nincs olyan vasutas, aki nem tudott a demonstrációról. Sokan kérdezték: és utána mi lesz?
– Nálunk a vasutasok kb negyede iratkozott fel.
– Sok szervezetlen (nem szakszervezeti tag) is csatlakozott, 130 dolgozóból kilencvenen jönnek. Belépések is történtek.»
• A műhelyekben, szolgáltatásokban:
«A vasút, az együttes dolog, nem lehet szétbontani adminisztrációra, kereskedelemre, utasszolgálatra, stb.
– Elviselhetetlen időszakot élünk, megtámadtak bennünket, igazolni próbálják ezt a támadást is.
– Azt mondják, csak az újonnan felvetteknél szüntetik meg a státuszt. Igaz lehet? 
– A személyzetet meg fogják bolygatni, áthelyezik. Bennünket is?»
• Március 22-ről:
«– Két nap sztrájk hetente, rendben, de akkor aztán egyetlen vonat se járhat.
– Nem szabad letenni az ismétlődő sztrájkok értékéről.
– Nehéz lesz, de nem lehetetlen a győzelem.
– Három és fél hónapra beszüntetjük a munkát. Az majd kényszeríti őket.
– A sajtókampány is azt mutatja, győzhetünk ? Macron meg fog botlani.
– Nem tudom mi lesz, ha menni kell és mindent blokkolni, megtesszük, a munkahelyünket védjük.
– Nem kell túlozni, de nem kell a kapukat sem bezárni...»

• 160 kolléga vett rész a  CGT, FO, SUD, UNSA, CFDT szakszervezetek közös tájékoztatóján. A kérdések:

«–Az előzetes sztrájkbejelentés megtörtént márc. 22-re?
– Milyen módozatai vannak a munkabeszüntetésnek?
– Kell-e még valamit deklarálnunk?Mi van, ha a főnökök is sztrájkolnak?
– Kétnapos sztrájk hetente.. nem lenne jobb a folyamatos?
– A dolgozói gyűlések szuverének.
– A legfontosabb, hogy a törvénytervezet ellen sztrájkoljunk.
– Hogyan győzhetem meg a munkatársaimat?
– Mire fog szolgálni a munkabeszüntetés, ha semmit nem blokkolunk?
– Mindenkinek, akármilyen poszton dolgozik, meg kell védenie a vasút közintézményét és jogállásunkat. Egységben. 
– Fontos, hogy tudjuk, miért megyünk oda. Mit írjunk a molinóra: a vasutasok a
Macron-Spinetta terv visszavonásáért?
– Azt is oda kell írni, hogy a közszolgáltatásért, mert hiszen az utasokról is szól …»

Egy óra véleménycsere után gyakorlati teendőkről eset szó, egy csoport pedig az érveléről dolgozott ki anyagot.  


Minden egymást követő kormány!

Egységes a kívánság: «Védjük meg az összes közszolgáltatást; szolidaritást a vasutasokkal!», s márc. 19-én egy tucat szervezet írta alá (Alternative libertaire [AL]; EELV; Ensemble !; Gauche démocratique et sociale [GDS]; Géneration.s,; Groupe parlementaire LFI; NPA; Nouvelle Donne; PCF; PCOF; Parti de gauche [PG]; République et socialisme).
Pozitív, hogy a politikai szervezetek csatlakoznak, hogy támogatnak minket.
De azon nagyon csodálkozom, hogy a Spinetta-jelentésről nem született ilyen közös deklaráció. Mintha az nem is létezne. Egyetlen alkalommal sem említik a vasutasok státuszát, pláne nem védelmezik. Nem is beszélve a vasút állami tulajdonárol, amelynek – nekem úgy tűnik – a («baloldali») politikában minimumként kellene szerepelnie.
Küllönösen meglepett a nyilatkozat eme szakasza: «Íme, évek óta az egymást követő kormányok a szállítás privatizációja mellé álltak (…).1997 és az RFF létrehozása óta az SNCF-et (állami vasút) egyre inkább felszeletelték, a vasutasok szociális helyzetét megbontották és lefolytatták az európai direktívák előírta magánosításokat. Macron pedig ma végig akarja vinni az SNCF szétrobbantásának logikáját.»
Teljesen igaz, mégis, a becsület megkívánja, hogy megjegyezzük, az «egymást követő kormányok» között ott volt a szocialista Jospin-kormány (1997 – 2002), abban a közlekedési miniszter a kommunista párttól Jean-Claude Gayssot, és Marie-George  Buffet, Jean-Luc Mélenchon, Dominique Voynet na meg persze mások.
Persze mindenki tévedhet, mindenki csinálhat egy - régebbi politikáját érintő - kritikus mérleget.
De ahhoz, hogy ez hihető legyen, ki kell mondani.
Sajnos, itt ilyen nem történik.
Szükségesnek találom, hogy figyelmeztessek a tényekre, mivelhogy a vasúti személyszállításban visszatérni az SNCF monopolhelyzetéhez - vele együtt a dolgozók státuszával és a 657 magánvonal államosításával - az kell, hogy egy nap a kormány szakítson az Európai Unióval és annak direktíváival.
Jelenleg blokkolni kell Macront, a Spinetta-jelentést vissza kell vonatni.
Ehhez más megoldás nincs, mint a munkabeszüntetés, az egyesült sztrájk - világos jelszavakkal.

(Patrick Delvert)

Forrás: La Tribune des travailleurs 131. száma (4.oldal)

2018. március 26., hétfő

India: egy évvel az életfogytiglani ítélet után



Szabadítsuk ki a Maruti 13 elítéltjét!


A multinacionális vállalat 2011-ben támadást indított az MSWU szakszervezet ellen, oka az volt, hogy az sztrájkot tartott a dolgozók 70 %-ának határozatlan idejű munkaszerződéséért. Ezek a dolgozók ott voltak Mumbaiban a 2016 novemberi tanácskozáson és tanuskodtak. Ugyanakkor és ugyanott döntöttünk az üldözés megszüntetését követelő nemzetközi kampányról. 
Nambiath Vasudevan, a Nemzetközi Munkásbizottság elnöke elküldte a szakszervezet felhívását.


"Ahogy tudjátok, a Maruti Suzuki dolgozói szakszervezetének 13 tagja börtönben van életfogytiglani büntetésre ítélve.

2018 március 18-án volt egy éve, hogy az ítélet megszületett a bizonyítékok halvány nyoma nélkül, kiárólag az igazgatóság hamis vallomásai alapján.

(…) A 13 fogoly azért került a céltábla közepébe, mert azon rendszer ellen harcoltak, amely a dolgozók nagy többségét megfosztja a munkaszerződéstől, a szakszervezeti jogoktól, a méltó élettől. Mindenki tudja, hogy a Maruti Suzuki vezetése, Haryana állam és központi kormány és a rendőrség együttes verdiktjének egyetlen célja van, megbüntetni bennünket, dolgozókat.

De mi folytatjuk és folytatni fogjuk a kollektív küzdelmet jogainkért.

Az igaztalan ítélet ellen a múlt évben 30 000 dolgozó kezdett munkabeszüntetésbe a Gurgaon-Manesar-Dharuhera ipartelepen (…), s azóta is segítjük a foglyokat és családjukat.
A Legfelsőbb Bírósághoz fordultunk, hogy változtasson a bírói döntés ellen (…). De a gyárigazgatóság is jogi lépéseket tett annak érdekében, hogy az életfogytiglanit halálos ítéletté változtassák.

A szakszervezeti aktivitás kriminalizálása azonban nem állt le a Maruti Suzukinál: Chennaï városi Pricol vállalat két dolgozóját, a Graziano Transmissions Noida 4 dolgozóját szintén bebörtönözték és életfogytiglanira ítélték. Többszázan az egész országban pedig bíróság előtt állnak (…).

Emiatt szerveztük meg márc. 18-án tiltakozó tüntetésünket, arra kérünk benneteket is, szolidaritásotok jegyében ti is szervezzetek akciót.

A harc hosszú lesz, de egyedült az vezethet eredményre, ha folytatjuk."

a Maruti Suzuki szakszervezet (MSWU) ideiglenes bizottsága



2018. március 18., vasárnap

Dél-Afrika (Azánia)


A faji megkülönböztetésen, azaz szegregáción alapuló politika egészen 1994-ig volt érvényben a Dél-Afrikai Unió (ma már Köztársaság), Azánia területén, a hatalom a fehérek kezében összpontosult, annak ellenére, hogy csupán a lakosság 10 százalékát tették ki. A nem-fehérek ellen kirekesztő törvényeket hoztak, az élet minden területén háttérbe szorultak. A rendszer 1994-re összeomlott, az első szabad választások után a fekete Nelson Mandela lett a köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke. A fehérek azonban az “apartheid vége” után is megőrizték hatalmukat. 

 


Dél-Afrika (Azánia) szegénység, munka és szolgáltatások (kormányforrás 1995-2000)

A szegénységi küszöb alatt élők aránya: afrikai 61 %, szines 38 %, indiai: 5%, fehér: 1 %
Munkanélküliség: afrikai 42,5 %, színes 20,9 %, indiai 12,2 %, fehér 4,6 %
Hozzáférés az orvosi szolgáltatásokhoz : afrikai 15 %, színes 26 %, indiai 29 %, fehér 78 %
Villannyal ellátott lakás : afrikai 31 %, színes 76 %, indiai 99 %, fehér 98 %
Víz a közelben : afrikai 27 %, színes 72 %, indiai 96 %, fehér 96 %

Ezév február 15-én a korrupcióval vádolt Jacob Zuma, a fő kormányzó erő ANC (Afrikai Nemzeti Kongesszus) vezetőjének lemondása után mindössze 15 órával a köztársaság élére Cyril Ramaphosát választották új elnöknek a képviselők. Csakhogy vigyázat: támogatói között találjuk a revizionista központ emberét, Lybon Mabasát is, aki januárban deklarálta (Informations ouvrières, jan.25 janvier): «Dél-Afrikában van egy gond. Nem tudjuk megoldani a korrupciót, ha félünk a legfőbb családtól, Jacob Zuma családjától (…), vagy az erőviszonyok nem teszik lehetővé, hogy az új elnök (Ramaphosa) cselekedjen az ANC volt elnöke ellen (Zuma)». Azaz, a korrupció «elleni harc» csak ürügy volt? Ugyanez történik majd a megígért földtulajdon kérdésében is?





2018. március 8., csütörtök

Gondolkodó Antikvárium



VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 
Anarcho-kommunista vitaestek a Gondolkodó Antikvárium szervezésében 
HELYSZÍN: VII. KERÜLET, KIRÁLY U. 43-45., FÖLDSZINT, 35-ÖS KAPUCSENGŐ. A HELYISÉG AZ UDVARON JOBBRA TALÁLHATÓ. 
IDŐPONT: MINDEN HÓNAP ELSŐ PÉNTEKÉN, 17.30-TÓL 
A VITÁK SZÜNETEIBEN MOZGALMI ANYAGOK TERJESZTÉSE! 

Április 6 péntek 6 fél 
De Te Fabula Narratur kommunista kiadó Új kiadványának karneválja (bemutatója ) : 

KASSÁK LAJOS 

ÁLLÁSPONT 

Tények és új lehetöségek (1924) 

( magyarországi Tanácsköztársaságról 1919) 

Kassák forradalom koncepciójának kritikája ( müvészet általi nevelés-az eszme diktatúrája-képi architektúra… ) 

WORKERS OF THE WORLD, UNITE! 
Anarcho-communist discussion series organized by Gondolkodó Antikvárium 
LOCATION: VII. DISTRICT, KIRÁLY UTCA 43-45, GROUND FLOOR, ON THE RIGHT SIDE OF THE INNER COURT. TYPE 35 ON THE DOOR-BELL. 
DATE AND TIME: ON THE FIRST FRIDAY OF EVERY MONTH, FROM 5.30 P.M. 
DURING THE PAUSES, DISTRIBUTION OF CLASSIST PUBLICATIONS! 
Date and time: 6th of April, 2018. 5:30 p.m. 

The Critique of Lajos Kassák's Conception on the Revolution apropos of a New Publication by De Te Fabula Narratur Communist Publisher

2018. március 5., hétfő

HÉT BALOLDALI KRÍMI AKTIVISTÁT ÜLDÖZTETÉS ÉRT AZ UTÓBBI FÉL ÉV ALATT



Március 1-jén Szevasztopolban öt baloldali aktivistánál tartottak házkutatást. Kettejüket letartóztatták. 
Az utóbbi hónapokban az oroszországi hatalom baloldali aktivisták üldözésébe kezdett a Krím félszigeten. Még 2017 november 14-én Szevasztopol város Nahimovi kerületének nyomozói eljárást indítottak Valerij Bolsakov munkás ellen. Bolsakov hosszú időn át vezette Szevasztopolban a Munkások szövetségét, jelenleg az „Oroszországi egységes munkafront” elnevezésű párt szervezetének titkára. A hátkutatás során durva bánásmódban részesítették, elvették valamennyi, személyazonosításra szolgáló dokumentumát, minek eredményeképp az aktivista nem tud munkába állni, bankkártyáját blokkolták. 
Jelenleg Bolsakov szabadlábon van. Február 7-én ismertették a vádat: nyilvános, szélsőségre buzdító felhívás az interneten keresztül (Oroszországi BTK 2. rész, 280. cikkely), az interneten kívül (Oroszországi BTK 1. rész, 280. cikkely) és gyűlöletkeltés a „terszki kazakok” szociális csoport ellen (Oroszországi BTK 1. rész, 282. cikkely). 
Február 1-jén Jevpatorija városában feltartóztatták Jevgenyij Karakasev helyi anarchistát az eljárásjogi normák megsértésével, továbbá megverték. Egy hét múlva ismertették vele a vádat: gyűlölet vagy ellenségesség szítása (Oroszországi BTK 1. rész, 282. cikkely), valamint nyilvános, terrorizmusra történő felhívások az interneten keresztül (Oroszországi BTK 2. rész, 205.2 cikkely). 

A vádemelés ürügyeként az alábbiak szolgáltak: „Megnevezés nélkül” c. videó, amelyet 2014 végén publikáltak a VKontaktye közösségi hálón és egy ugyanezen a hálón, a „tengermelléki partizánok utolsó interjúja” című rövidfilmmel együtt közzétett bizonyos szöveg, melyet korábban nyilvántartásba vett az Igazságügyi Minisztérium a szélsőséges anyagok jegyzékében. Az utóbbi videót 35 résztvevő chat-jére töltötték fel 2017. november 12-én. 
https://ovdinfo.org/express-news/2018/02/08/v-evpatorii-sk-obvinil-mestnogo-aktivista-v-ekstremizme-iz-za-publikaciy-vo Jelenleg Karakasev vizsgálati fogságban van. 
Március 1-jén Szevasztopolban helyi baloldali aktivistáknál tartottak házkutatásokat: Iván Panjuta és Iván Markov marxistáknál, valamint három anarchistánál – Alekszej Sesztakovicsnál, Alekszej Priszjázsnyuknál, és Artyom Vorobjevnél. A házkutatásokat követően tanúként hallgatták ki őket a jevpatorijai illetőségű Jevgenyij Karakasev anarchista ügyében. Sesztakovicsot és Markovot fogva tartották. A szevasztopoli bíróság bűnösnek ítélte őket szélsőséges anyagok összeállításában és terjesztésében. az Oroszországi Adminisztratív jogsértések Kódexe 20.29 cikkelyének alapján Markovot 10 napra tartóztatták le, Szesztakovicsot pedig 11 napra. 
https://primechaniya.ru/home/news/mart-2018/sevastopolskih-anarhistov-osudili-za-ekstremistskie-materialy/ Jelenleg Alekszej Sesztakovics büntetését tölti ideiglenes fogságban a Bahcsiszaraji kerületben, Iván Markov pedig Szevasztopol területén. Nincs velük kapcsolatunk. 
Panjuta, Priszjázsnyuk és Vorobjov ismertették, hogy az erőszakszervezetek automata fegyverekkel érkeztek a házkutatásokra, durván jártak el. A házkutatás során lefoglalták az összes számítógépet, mobiltelefont, Wi-Fi routert és még a pen-drive-okat is. A hatósági emberek a húsz évvel ezelőtti papíralapú archivált anyagokat is lefoglalták. Ebből ítélve a lefoglalt anyagokat aktívan tanulmányozzák, ezért további bírósági ügyek s önkényes letartóztatások várhatók. Nevezetesen, pontosan ily módon vették vád alá Valerij Bolsakovot. 
A regionális tömegtájékoztatásban két verziót állítottak fel az házkutatások tekintetében. Az első szerint az oroszországi szakszolgálatok Karakasev barátait üldözik, akik támogatták őt. A másik verzió szerint a házkutatás oka az, hogy Sesztakovics március 10-re nagygyűlést tervezett „Az elnök posztja – a monarchia atavizmusa” elnevezéssel, abból a célból, hogy emlékeztesse az oroszországi állampolgárokat azon alkotmányos jogukra, hogy nem kötelező a választásokon való részvétel és egyúttal „protestáljon a szabad véleménynyilvánításért a választások előtti Szevasztopolban”. Sesztakovics a saját oldalán tette közzé bejelentése szövegét a közösségi hálón. 
https://primechaniya.ru/home/news/mart-2018/v-krymu-i-sevastopole-proshli-obyski-u-levyh-aktivistov-i-oppozicionerov/ Sesztakovics harcostársai nem zárják ki, hogy az aktivista letartóztatásával az akció megakadályozása volt a cél. 
Az oroszországi szakszolgálatok alkotó módon átdolgozták ezeket a tényeket, a házkutatások áldozatainak nyakába azt akarják varrni, hogy március 18-ra zavargásokat akartak kelteni. Erre a napra lett kitűzve az elnökválasztás. 

A krími baloldali aktivistáknak szükségük van az Önök szolidaritására!

2018. március 2., péntek

Ukrajna : bányászsztrájk Luganszkban






A 2018-as év újabb bányászsztrájkkal indult Luganszk térségében. Február 14-én spontán munkabeszüntetés kezdődött a közel 9 ezer bányászt foglalkoztató állami tulajdonú Szelidivvugillja 4 legnagyobb aknában. A munkabeszüntetőknek négy alapkövetelése volt: az elmaradt bérek kifizetése, a fizetések kiigazítása az infláció mértékében, fejlesztési befektetések a bányákba és a munkavédelembe, s a magánszektornak illegálisan átadott kitermelés visszahelyezése a köztulajdonba.     

A sztrájkot az indította, hogy két hónap fizetéssel tartoznak a bányászoknak. Bérük amúgy is nyomorúságos, most már nem tudják eltartani családjukat, fizetni lakbérüket, rezsijüket, élelmüket. A bérek késése összesen eléri a 150 millió hrivnyát (kb. 5,5 millió dollár) - holott a termelés folyamatosan zajlott.  

A bányaigazgatósság előtt spontán módon gyülekezve a kiéhezettek barikádokat emeltek a két stratégiai úton, mely az ATO* felügyeletéhez tartozik, blokkolták a dolgozókat szállító buszokat is.

A mozgalom napról napra szervezettebb lett, a harmadik napon létrehozták a többi akna sztrájkbizottságait is. A termelés leállt.

Ebben az első szakaszban érték el a kormánytól, hogy kötelezze a Szelidivvugillját, hogy a ki nem fizetett bérek felét átutalja (kb. 80,8 millió hrivnyát, amely a decemberi béreket és a januári 16 %-át fedezi). A bányászok egy része felvette a munkát, másik része folytatja a sztrájkot a teljes bérek kifizetésééig.

Sergej M., 2018. febr. 24.

* ATO, «Antiterrorista Operáció», melyet az ukrán kormány állított fel Luganszkban és Donyeckben a 2014 májusa óta az Oroszország támogatatta «szeparatista köztársaságiak» ellen folyó háborúban, amely eddig több mint 10 ezer halottal járt.